2012. február 27., hétfő

Szezámmagos zsemlék

Ennek a zsemle receptnek az elkészítése gyerekjáték, feltéve, ha van egy strapabíró robotgépünk. Ha nem akarunk Popeye karokat magunknak, javaslom mindenféleképpen vegyük az elektronika segítségét. Ugyanis csak akkor lesz igazán laza, hólyagos a tészta, ha tökéletesen ki van dolgozva. Ez még dagasztógép segítségével is legalább 20 perc.











Hozzávalók:

46 dkg liszt
1 csomag szárított élesztő
2 kávéskanál só
2 evőkanál cukor
3 dl langyos víz



A száraz hozzávalókat a robotgépbe szórjuk. (A szárított élesztőt nem kell felfuttatni.) A gépet elindítjuk, közben hozzá csurgatjuk a langyos vizet. Legalább 20 percig dagasztjuk. A kidolgozott tésztát 8 egyforma darabra osszuk és szép gombóc alakokat formázunk belőle. Tepsibe rakjuk, tetejét bevizezzük és megszórjuk szezámmaggal. Kelesztjük egy fél órát, majd berakjuk a 180C-ra előmelegített sütőbe. 30-35 perc alatt sül meg.

2012. február 23., csütörtök

Darálós keksz



Hozzávalók:

35 dkg liszt
12,5 dkg margarin
12,5 dkg cukor
2 tojás
1 csomag vaníliás cukor
1 csomag sütőpor



A hozzávalókból a szokásos linzertésztánál kicsit keményebb tésztát gyúrunk és legalább egy órát hűtőszekrényben pihentetjük. A húsdarálóra felszereljük a kekszformát és tetszés szerinti formákat nyomunk ki belőle (hosszúkás, S-alak, karika). Közepesen meleg sütőben 10-15 perc alatt aranybarnára sütjük.

Egytojásos torta



A nevével ellentétben ez nem egy torta, hanem egy ízletes karamell-krémes több lapból álló sütemény. A nagymamám készítette ezt minden nevesebb ünnepnapon. Pár évvel ezelőtt én is kipróbáltam és nagy sikert arattam vele a családom körében.









Egytojásos torta

A tésztához:

75 dkg liszt
15 dkg margarin
12 dkg cukor
30 dkg méz
1 tojás
1,5 dl tej
1 kávéskanál szódabikarbóna


Töltelékhez:

8 dl tej
20 dkg liszt
60 dkg cukor
40 dkg margarin
1 csomag vaníliás cukor
2 dl lefőzött erős feketekávé



A tészta hozzávalóit összegyúrjuk és 6 egyenlő részre osztjuk. Négyszögletű vékony lapokat sütünk belőle. (Vigyázni kell velük, mert ilyenkor még nagyon törékenyek.) Az utolsó lapra, ahogy kivesszük a sütőből 2 tábla étcsokoládét tördelünk, ami rögtön olvadásnak indul, majd egy spatula segítségével szép simára kenjük.
A töltelékhez a cukrot világosbarnára pirítjuk és 1 dl vízzel és a fekete kávéval feloldjuk, majd hozzáöntünk 6 dl tejet. A lisztet a maradék 2 dl tejjel elkavarjuk és a karamellhez öntve sűrűre főzzük. Langyosra hűtjük és a vaníliás cukorral, margarinnal kikeverjük. Ezzel a töltelékkel kenjük meg a lapokat és hűtőbe rakjuk a süteményt. Másnap szabad csak felvágni, mert a krémnek fel kell puhítania a lapokat.

Tejfölös pogácsa

A családunk régi kedvence ez a pogácsa. A nagymamám soha nem tudott eleget sütni belőle, pedig ennek a receptnek minden alkalommal legalább a dupláját-tripláját csinálta...







Tejfölös pogácsa

Hozzávalók:

25 dkg liszt
12,5 dkg margarin
1 tojás sárgája
1,5 dkg élesztő
2 dl tejföl
1 dl tej

1 dkg cukor
 olvasztott vaj a rétegekhez

A tetejére:
1 tojás sárgája
reszelt sajt

Az élesztőt a cukros, langyos tejben felfuttatjuk, majd a többi hozzávalóvalóval összegyúrjuk. Meleg helyen fél órát kelesztjük. A tésztát kinyújtjuk, olvasztott vajjal megkenjük, háromba hajtjuk, majd az ellentétes oldalon ugyanezt megismételjük. 2 cm vastagra nyújtjuk és pogácsa szaggatóval kiszúrjuk.
Margarinnal kikent sütőlemezre tesszük, tetejüket tojássárgával megkenjük és szórunk rá reszelt sajtot. (Igény szerint köménymagot, mákot, szezámmagot is szórhatunk a pogácsákra, ki hogy szereti.) Ezután ismét kelesztjük, kb. fél órán át, majd berakjuk az előmelegített forró sütőbe és 25-30 perc alatt aranybarnára sütjük.

2012. február 22., szerda

Lekváros bukta



Hozzávalók:
fél kg liszt
2 dkg élesztő
2 tojássárga
3 dl tej
5 dkg margarin
5 dkg cukor
1 csipet só
lekvár
vaj a kenéshez

Az élesztőt kevés cukorral, 1 dl tejben felfuttatjuk. A tojássárgákat a cukorral elkavarjuk, hozzáadjuk a maradék tejet, sót és a liszthez öntjük a kovásszal együtt. Végül az olvasztott margarinnal jól eldolgozzuk és hólyagosra dagasztjuk. Egy órás kelesztés után lisztezett deszkán átgyúrjuk, 1 cm vastagra nyújtjuk és kb. 10x10 cm-es kockákra vágjuk. Közepébe3 ízlés szerinti lekvárt teszünk, két szemközti oldalát kissé felhajtjuk és a másik oldalon összecsavarjuk, így nem folyik ki belőle a lekvár. Margarinnal kikent tepsibe rakjuk, tetejüket olvasztott vajjal megkenjük és fél órát újból kelesztjük. 180°C-on 30-35 perc alatt sül meg. Tálaláskor a buktákat szétszedjük és porcukorral meghintjük.

Narancsos muffin

Ez egy villámgyors recept, amihez még méricskélni sem kell...

Narancsos muffin 

Hozzávalók 12 darabhoz:
1/4 csésze cukor
2 csésze liszt
2 teáskanál sütőpor
1 csipetnyi só
1 tojás
1 csésze tej
1/4 csésze olaj
1 narancs

A száraz hozzávalókat egy nagy tálba szitáljuk.Lereszeljük a narancs héját és kifacsarjuk a levét. A tojással, tejjel, olajjal összekeverjük és a száraz alapanyagokhoz öntjük. Összedolgozzuk és muffin-papírral bélelt, vagy vajazott-lisztezett muffin formában 180°C-on 20 percig sütjük.

Egyszerű linzertészta

Linzertészta

Hozzávalók az alaptésztához:
10 dkg cukor
25 dkg margarin
30 dkg liszt
1 tojás

A szoba hőmérsékletű margarint a többi hozzávalóval jól összegyúrjuk és legalább fél órát a hűtőben pihentetjük. (A tésztába nem kell sem sütőpor, sem szódabikarbóna, e nélkül is megsül.)

Változatok:

1. CSIGA-BIGA
Az alaptésztát két részre osztjuk, az egyikhez 2 dkg kakaót gyúrunk és ujjnyi vastagra nyújtjuk. Lesöpörjük róla a felesleges lisztet. A másik adag tésztát is kinyújtjuk és a kakaós lapra helyezzük. Szorosan felcsavarjuk és fóliába csomagolva ismét a hűtőben pihentetjük. A sütőt előmelegítjük 180°C-ra. A tésztát ujjnyi vastag korongokra szeleteljük és 10-12 perc alatt aranyszínűre sütjük.

2. LINZER VIRÁG
Az alaptésztába egy citrom reszelt héját is belegyúrjuk. Ujjnyi vastag tésztából virág formákat szaggatunk, minden másodikat kicsi kör alakú szaggatóval kilyukasztjuk. Az előbbiek szerint kisütjük. Ha kihűltek, savanykás lekvárral összeragasztjuk és porcukorral meghintjük.

3. KÓKUSZ CSIGA
Az alaptésztát az alábbi töltelékkel töltjük: 10 dkg kókuszreszeléket, 5 dkg cukrot és egy tojásfehérjét összekeverünk, a tésztát ezzel kenjük meg. Felcsavarjuk, pihentetjük és a szokásos módon sütjük. (Mindenféleképpen használjunk ehhez sütőpapírt, mert ragad.)

4. VANÍLIÁS KARIKA
A tésztához egy kávéskanál vanília aromát is gyúrjunk. Szaggatásnál válasszunk recés szélű kerek formát, a közepéből pedig kicsi kerek formát lyukasszunk. Sütés után félig belemártjuk olvasztott csokoládéba. Ehhez 8 dkg étcsokoládéra lesz szükség, amit egy kanál margarinnal elkeverünk és gőzfürdő felett megolvasztunk. Szilikon lapon, vagy sütőpapíron hagyjuk száradni.

Rigó Jancsi

Nem lett épp a legtökéletesebb süteményem, de az íze kárpótolt a kinézetéért...

Rigó Jancsi

A tésztához:
5 tojás
15 dkg cukor
1 csomag vaníliás cukor
15 dkg liszt
2,5 dkg kakaó
2 evőkanál olaj

A töltelékhez:
8 dl tejszín
15 dkg cukor
1 csomag vaníliás cukor
1 evőkanál zselatin
4-5 evőkanál víz

A mázhoz:
8 dkg csokoládé
1 evőkanál olaj
(2 evőkanál baracklekvár
1-2 evőkanál rum, vagy rumaroma)

A sütőt 180°C-ra előmelegítjük és egy 30 x 25 cm-es sütőformát sütőpapírral kibélelünk. A cukrot a tojásokkal robotgéppel habosra keverjük, ez kb. 5-6 perc. Beleszitáljuk és óvatosan beleforgatjuk a száraz hozzávalókat, valamint az olajat. Tepsibe öntjük és egy kicsit a szélein felkenjük. Mehet a sütőbe, 8-10 perc alatt meg is sül. Ha kihűlt, lehúzzuk róla a sütőpapírt, kettévágjuk, majd az egyik lapot visszarakjuk a tepsibe. Most a máz következik, amelyet kétféleképpen is elkészíthetünk: az egyik változatban a máz alá rummal elkevert baracklekvár kerül, a másikban e nélkül. De a teteje mindkettőnek ugyanaz: a csokoládét felolvasztjuk, az olajjal elkeverjük éps a felső lapra kenjük. (Ha lekvárral készítjük, akkor arra kenjük a csokimázat.) Amint megdermedt a csoki 5x5 cm-es kockákra vágjuk. A töltelékhez a tejszínt felverjük, belecsorgatjuk a vízzel elkevert zselatint és hozzákeverjük a kakaót. A krémet az alsó lapra kenjük és rárakosgatjuk a felszeletelt csokimázas kockákat. Legalább fél órát hagyjuk állni hűtőben és a kockák mentén szeletelhetjük is.

Puncs szelet

Puncs szelet

A tésztához:
50 dkg liszt
20 dkg margarin
2 tojás
fél csomag sütőpor
15 dkg porcukor
2-3 evőkanál tejföl
1 citrom reszelt héja

A töltelékhez: 
2 dl tej
1 csomag vaníliás cukor
2 evőkanál kakaó
3 evőkanál baracklekvár
2 evőkanál feketekávé
fél dl rum, vagy rumaroma
2-3 evőkanál porcukor
5 dkg margarin

A mázhoz:
20 dkg porcukor
fél dl meggylé
 rumaroma

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, három felé osztjuk és egy 25x35 cm méretű tepsiben egy vastagabb és két vékonyabb lapot sütünk belőle. A kihűlt, vastagabb lapot összemorzsoljuk, leforrázzuk a tejjel, hozzáadjuk a vaníliás cukrot, kakaót, lekvárt, kávét, rumot, porcukrot, vajat is. Jól összekeverjük és a két linzerlap közé kenjük. A porcukorhoz hozzákeverjük a meggylevet, rumaromával ízesítjük, fényesre keverjük, majd a tésztára kenjük. Amikor száradni kezd, felszeleteljük. A hűtőben pihentessük és legalább két óra múlva, de inkább másnap kínáljuk.

Farsangi fánk

Farsangi fánk

40 dkg liszt
5 dkg porcukor
2 db tojássárga
4 dkg margarin
2,5 dl tej
3,5 dkg élesztő
rumaroma, reszelt citromhéj




A tejből, porcukorból, élesztőből kovászt készítünk, felfuttatjuk. A többi hozzávalóval robotgéppel alaposan (hólyagosra) kidolgozzuk. Meleg helyen 1 órát kelesztjük. Lisztezett deszkán 2 cm vastagra nyújtjuk, fánkszagattóval kiszúrjuk és ismét kelesztjük. Forró olajban gyorsan kisütjük. (Pudongot, lekvárt lehet beletölteni, vagy olvasztott csokiba is forgathatjuk.)

Kókusz kocka


Kókusz kocka

5 dkg margarin
4 dkg méz
20 dkg porcukor
1 tojás
30 dkg liszt
1 kávéskanál sütőpor
2 dl tej

A mázhoz:
25 dkg cukor
20 dkg margarin
5 dkg kakaópor
5 evőkanál víz
fél dl rum
20 dkg kókuszreszelék

A margarint a mézzel összemelegítjük, habverővel először a tojással,porcukorral, majd a tejjel kidolgozzuk. Hozzászitáljuk  a sütőporral elkevert lisztet és egy 25x35 cm-es sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük. 190°C-on 20-25 percig sütjük. Ha kihűlt, kockákra vágjuk. A máz hozzávalóit felforraljuk, habverővel elkeverjük, majd egyenként belemártogatjuk a süti kockákat. Mielőtt megszáradna kókuszreszelékbe forgatjuk.

Zabpelyhes keksz



Zabpelyhes keksz

15 dkg zabpehely
10 dkg teljes kiőrlésű liszt
1 kávéskanál fahéj
fél kávéskanál szódabikarbóna
1 csipet só
10 dkg étcsokoládé
15 dkg margarin
6 dkg barna cukor
6 dkg méz
1 tojás


A csokoládét apró kockákra vágjuk és a többi száraz hozzávalóval egy nagy tálban összekeverjük. A szobahőmérsékletű margarint a tojással, cukorral, mézzel robotgéppel habosra keverjük, majd a száraz hozzávalókkal elvegyítjük. Kb. 5 cm távolságra egymástól diónyi gombócokat teszünk egy sütőpapírral bélelt sütőlemezre,  és enyhén vizes ujjal óvatosan lelapítjuk őket. 10-15 perc alatt 175°C-on sül meg. Szedjük ki rácsra és hagyjuk kihűlni, mert csak akkor válik ropogóssá.
Változatok:
Készíthetjük csokoládé helyett, vagy a mellé vágott mogyoróval,mandulával, dióval, apróra vágott aszalt gyümölcsökkel (mazsola, áfonya, meggy, stb.), reszelt citrom, vagy narancshéjjal, esetleg kókuszreszeléket is forgathatunk bele.